Melyik volt az a pillanat, amikor éreztétek, hogy a siker küszöbén álltok?
Nick:Talán akkor, amikor aláírtuk a lemezszerződésünket. Hogy őszinte legyek, én még mindig úgy gondolom, hogy rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy elégedettek lehessünk, és nem tartom magunkat sztárnak.
Túlságosan szerény vagy!
Kevin:Nagyon fontos, hogy ez így is maradjon, mert rengeteg példát láttunk már arra, hogy a kezdeti sikerek után valaki elhitte magától, hogy óriási szupersztár, és a végén egyslágeres előadóként tűnt el.
Joe:Vagy éppen teljesen tönkrement az élete. Mi nem szeretnénk beleesni ebbe a csapdába.
Ha választhatnátok, ki lenne az, akivel összehoznátok egy dalt?
Nick: Stevie Wonder, ez egyértelmű! Ő a legnagyobb kedvencem, sőt a példaképem is, mert fantasztikus zenész, aki számos világsláger és szédítő sikerek után is ugyanaz a kedves, közvetlen ember maradt, aki volt.
Kevin:Én szívesen felvennék egy közös számot John Mayerrel.
Joe: A Police-t választanám. Egyértelműen!
Mi az előnye annak, hogy testvérek vagytok?
Kevin: Egyrészt azonos hullámhosszon vagyunk, már jól ismerjük egymást, másrészt igen erős az összetartás köztünk.
Nick: A hátránya is megvan: nem tudjuk kirúgni egymást! Na jó, ez még viccnek is rossz!
Ki a főnök közületek?
Kevin: Szerintem Nick, pedig ő a legfiatalabb. Vicces, mert az emberek azt gondolják, hogy a koromnál fogva én vagyok a vezér, de ez tévedés. Míg Joe a humorzsák, addig én inkább olyan vagyok, mint valami ragasztó, ami egyben tartja a csapatot.
Van valami rituálétok, amit minden bulitok előtt végigcsináltok?
Joe: Először is az egész stáb elmond együtt egy imát, majd ezután jön-ahogy mi hívjuk- a ,,45 perces zárka'', amikor csak mi hárman vagyunk az öltözőben, senki sem járkálhat be, és senki sem hagyja el a szobát.
Nick: Ilyenkor mindhárman csak a koncertre összpontosítunk, kikapcsolunk, és csak az előttünk álló feladatra gondolunk.
Rengeteget turnéztok, utaztok. Hogy bírjátok?
Kevin: Eleinte nehéz volt megszokni, de már ez is könnyebben megy. Leginkább a családunk és a barátaink hiányoznak ilyenkor.
Nick: Ráadásul úgy kell intéznünk mindent, hogy közben maradjon időnk új dalokat írni. Augusztusban új lemezünk jelenik meg- A Little Bit Longer címmel-, és megint turnézni fogunk. Hihetetlenül sűrű nyarunk lesz, az már tuti!
Joe: Őrületes show-val készülünk, lángolni fog a színpad! És ezt akár szószerint is érthetitek!